Nem nyugszik a német külügyminiszter, újabb szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben

Johann Wadephul reményét fejezte ki, hogy az intézkedések súlya rábírja majd az orosz államfőt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Pekka Haavisto finn külügyminiszter állítása szerint Finnország nem tárgyal erről a szervezettel, és nem is készül ilyesmire.
„Finnország nem tárgyal a NATO-hoz csatlakozásról, Finnország nem készül ilyenre. Finnország biztonságpolitikája továbbra is változatlan" – mondta Haavisto az Európai Unió külügyminisztereinek franciaországi találkozóját követő sajtókonferencián.
A finn külügyminiszter lengyel kollágája arra vonatkozó figyelmeztetését kommentálta, hogy Európa közelebb van a háborúhoz, mint 30 éve volt. Haavisto kijelentette, megérti, hogy Ukrajnára és Lengyelországra a határaikon kialakult biztonsági feszültségek miatt nyomás nehezedik. „Remélem, mi nem kerülünk ilyen helyzetbe" – mondta Haavisto.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön az MSNBC-nek adott interjújában arra utalt, hogy Finnország szeretne csatlakozni a NATO-hoz. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán azt mondta újságíróknak, hogy Oroszország „a konfrontáció eszközének” tekinti Finnország NATO-csatlakozását .
Finnország történelmében Oroszországgal a két világháború között vívott függetlenségi háborút követően hagyományosan terhelt a viszony. Az ország a maga részéről „nyitva tartja a NATO ajtaját”, mondván, joga van tagságot kérni, ha esetleg úgy dönt.
Finnország 1994 óta működik együtt a NATO-val, és 2014-ben csatlakozott a megerősített lehetőségeket biztosító békepartnerség programhoz, miután Oroszország annektálta a Krímet. A skandináv ország a múlt hónapban pedig a NATO-kompatibilis F-35-öt választotta új vadászgép típusának.
Fotó: Gints Ivuskans / AFP